[médiakurva]

Pre history 006

alcím: a puskatus

Minden csupa vér volt, minden. Hihetetlenül szürreális kép tárult elém, ahogy a saját vérem festette falakat bámultam. Néztem a formákat, mint valami ősi labirintus falára festett hieroglifák. A nap isten nézet vissza, mosolyogva. Aztán eltalált megint. Egy pillanatra elvesztettem az eszméletem.

A vadászpuskák tusának sajátos a kiképzése. Alkalmasak rá, hogy szinte bármit feltörjenek vele. Szinte bármit, ő mégsem boldogult velem. Ebben a pillanatban újra elindította a hirtelen szokott mozdulatot, utoljára, csak arra tudtam gondolni, hogy talán most végre sikerül neki. Fájt a fejem.

nem volt tovább. vagy megunta, vagy érdekesebb hobbit talált a másik ütésében. Vérrel keveredtek a festményeim, saját véremmel. egyek voltunk, s most egy festmény csodálatos kompozícióján eggyé váltunk megint. Próbáltam védeni, de nem ment. Minden kétségbeesett levegővételt a puskatus csókjával ragasztott vissza az ajkaimra.

Arról, miért kezdtem el vitaminokat szedni...

egy hirtelen gondolattól vezérelve a világ fogta magát és kifordult a tengelyemből...

Nem is annyira fájdalmas, mint inkább kényelmetlen, kezdtem magyarázkodni a doktornál, amikor a furcsa jelenség következtében kialakult elváltozásokat vizsgálta. „Kellemetlen?” - kérdezett vissza, majd térdig mászott az univerzum helyén maradt hiányba, s egy rövid, de annál erőteljesebb szakító mozdulattal megpróbált leválasztani egy véletlenül ottmaradt rögöt. Hagyja csak, szóltam, hisz az csak a szerelem, a világmindenség egyetlen őszinte, valódi és elhagyhatatlan fájdalma. „A szerelem?” – furcsa, hogy ez az orvos mindig visszakérdez... Igen, és elhagyhatatlan is és őszinte is.

Volt már szerelmes? Gondoltam megragadva a hirtelen adódó lehetőséget, most majd én kezdek kérdezősködni, s talán a beszélgetés hevében arra is rákérdezhetek majd, hogyan szerezhetem vissza a világot. "Miért? Tudja maga mit is jelent a szerelem valójában?" Azt hiszem - azt hiszem ez volt az a válasz, amivel minden esélyét elvesztettem annak, hogy a rendelőben aznap bármit is irányíthassak.

Szóval azt hiszem, tudom... bár néha, nagyon néha tudom, hogy amiben hiszek, az szerelem, mégis van, hogy nagyon félek, s olyankor attól félek, hogy mi van akkor, ha az, amit szerelemnek hiszek, az még sem az. Mi van akkor, ha az amit szerelemnek hiszek, az nem több, mint őszinte csodálat, határtalan szeretet, gondoskodni vágyás, szexualitás, felelősség és mindent elsöprő lelki, szellemi és testi vonzalom furcsa egybecsengése? Mi van akkor, amikor azon kell gondolkodnom, hogy van-e még ezeken kívül szerves része a szerelemnek? Mi van akkor, amikor nem jönnek számra a szavak, és nem vagyok képes megfogalmazni azt, hogy mit érzek? Amikor mindent felborít az isteni elme alapvető romlottsága, amikor halandó emberek lelkével játszva próbálja elszórakoztatni a pokol angyalait, s az előadás végén meghajol, majd félredobja a rongybábnak gondolt embereket?

Mi van akkor, ha mindez csak álom, melyből csak egy titkos út bejárásával ébredhetünk fel, s ez a titkos út egy még titkosabb kapuval kezdődik, s e kaput Belé rejtették el, s hogy megtaláld, minden korábbi szenvedélyt és szenvedést el kell feledned, mert mindenki, akinél kulcs vagy zár van, csupán egyetlen másik szerkezettel működik. Mi van akkor, ha eddig csak elfordultak a kulcsok a zárban, s Te azt hitted, s én azt hittem, hogy a dolog működik, de mégsem... mert a te kulcsod az én záramat nyitja, s az én utam te benned indul el?

Mi van akkor, ha a világ, csak akkor kerül vissza, ha nyugalomban tudhatja tengelyét, s mi van akkor, ha ezt a nyugalmat és lelki békét, csak egy igazi szerelem hozhatja el?

"Ebből naponta háromszor két szemet mindenképp vegyen be!" - vágott közbe, majd hátat fordított, leült az asztalához és írni kezdett. Mégis mi ez? Próbáltam valami apró kis információt kicsikarni belőle. Mégis mi ez? "Vitaminok" - mondta, és elmosolyodott... "Sokat fog szenvedni, de arra nincs gyógyszerem, viszont legyen erős, ha mégis eljut az útig, végig is tudjon menni rajta."

morfondírozás

ha egy tabletta szavatossági ideje nyolc éve, hat hónapja és tizenegy napja lejárt, akkor azt még el lehet fogyasztani? És ha beveszed, akkor az azt jelenti, hogy megint mindent beszopsz? Már csak azt kell eldöntened, hogy érdemes-e inni rá valamit. Ez megint egy ilyen este, ez megint egy csodálatos bukás.

színmásnap

Néha sajnálod, hogy nem látod a színeket. A mai ébredésed megérdemelt volna egy sárgát, egy kéket, egy zöldet és egy pirosat, de te mindezek helyett a szemhéjak belső felének tanulmányozásával voltál elfoglalva. Aztán egy édes csókkal ezer éves magányból ébredtél fel, hogy itt maradhass másik ezer évre.

fürdőben

Szóval a nagy dolgokban meg kell alkudni, folytatta az öreg, s egyből feloldozott mindenkit, az alól, hogy magának kelljen kitalálnia, korábbi mondásának valódi jelentéseit, a nagyokban mindenképp.

Elolvasom »

Pre history 005

alcím: az első törés

kilenc éves voltál. Tavasz volt. Álltál felette, nézted, hosszú másodpercek teltek el, nem láttál semmilyen reakciót. csak feküdt a csúszda alján, csillogó szemei a napot fürkészték, a vér meg folyt a füléből. Aztán az apró, szinte észrevétlen remegés kezdett elterjedni az egész testen. Ő nem volt még kilenc. Te láttál már ilyet.

iszonyatos kín emlékei zajlottak le benned. El kell veszíteni őt. Alig ismerted meg, éppen hogy barátra leltél az idegenben, erre tessék. S csak rohansz, szaladsz a korház felé. A macskaköves kereszteződések százéves repedései felett úgy suhantak el a gyereklábak, mint ahogy a fecskék szállnak el a földközi tenger felett, sietve, semmiképp feladva, egyetlen céllal szívükben, hogy megérkezzenek.

a mentőorvos első diagnózisa epilepszia. Lehet, talán. Nem tudtad mit jelent. Aztán sokat olvastál róla. Ő túl élte, te elköltöztél. Soha többé nem találkoztatok.

pre history 004

alcím: Még egy unalmas nap a paradicsomban

Az egész azon a nyáron kezdődött, amikor egy Balaton parti SZOT-üdülő ping-pong pavilonjában arra döbbentem rá, hogy nem kívánom tovább a 8 évesekre jellemző eletet élni... nekem más kell... művész leszek... többszörös trauma után kicsit hirtelennek tűnt a kijelentésem, de a körülöttem állók, a mondat jelentését nem felfogva, helyeselni kezdtek, és ők is hasonló szakmákat kezdtek kitalálni saját felnőtt életükre...

"szakács leszek" - jött az első replika a dagadt fiútól a sarokban. "én rendőr" - válaszolt egy lányka, kinek az édesapja is rendőr volt. "űrhajós" - "focista" - "állatidomár" - "mentőorvos"

nem tudom, több mint 20 évvel később kinek sikerült megvalósítani azokat az álmokat...

...

Születésnapi zsúr, a kis zongorista sorra megkapta minden ajándékát, ott vannak mind, kikkel együtt lóg a téren, most senki nyakában nem lóg kulcs... mindenki mosolyog, a szülők pedig a nappaliban szorítják magukba a következő kör aperitifet, természetesen mind a gyermekek egészségére szolgált...

Az a szőke lány a szeplőkkel, meg azokkal a hatalmas kék szemekkel meg odajött és kijelentette, hogy most pedig mutatni fog valamit a zongora alatt... persze, hogy utána mentem, mar felnőtt voltam, aznap épp 8... ott térdeltünk egymással szemben a hangszer alatt, nekem be kellett csuknom a szemem, ő meg összenyálazta a szám, majd megölelt, eldőltünk, ö kacagott, kimászott, én meg ott feküdtem dermedt-boldogan, s csak hosszú perceknek tűnő másodpercek múlva másztam elő, akkurátusan törölgetve a tortától és szörptől ragacsos csókot a számról... szerelmes lettem a szeplőibe.

...

Szentendrére kellett utaznom... nem értettem mit keres egy ilyen kis gyerek ennyi nagysrác között... az úttörőtáborba anyám protekciója juttatott el... haragudtam rá nagyon... a sok nagyember, mind majd 12 éves felnőtt, lassan ivarérett, kiknek nincs fontosabb dolguk az életben, mint fogkrémmel összekenni a kilincseket, a tanárok székeire, az ebédlőben, rajzszöget csempészni, repetát kérni, és sokat, hangosan röhögni...  engem meg mindenből kihagytak.

Ott fogalmazódott meg bennem először... ha el kell töltenem itt meg egy unalmas napot, én bizony úristen, belehalok... túléltem...

Az utolsó kávé íze

Amikor a kórházba szállítás közben megpróbálták intubálni, leszakították a gégefedő egy részét.

Elolvasom »

A Hyde Park sarkán

Meg még sok mindent szeretek benne...

Elolvasom »

nagytakarítás

Öblögess, az segít, ha nem, akkor legalább berúgunk, mondtam frissen hazaérkezett katarzisomnak, amikor mosolyogva összefutottunk a fogorvos után. A következő percben már a második felessel tisztítottuk az ajkainkat. Ő is, én is. Nem volt más választás. Egyszer élünk. Moss fel rendesen, szóltam át a másik szobába, kapsz hozzá Quimbyt. és már üvöltöttek is fel az utcáról. Nem kéne. Dehogynem. Tiszta lesz a lakás, a torok és a fül.

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja