pre history 001
alcím: egy médiakurva fogantatásának különös körülményei.néhány napja beszélgettem anyukámmal. kértem, meséljen apámról, meg kiváncsi voltam pontosan mikor születtem. meg kiváncsi voltam, a születés körülményeire, aztán kérdezgettem, arról, milyen volt megtudni, hogy sokkal korábban érkezem, aztán kérdeztem arról, hogy mennyivel korábban érkeztem, aztán kérdeztem arról, mikor fogantam.
1974 tele volt. nem volt túl hideg, s az átlagosnál talán melegebb sem volt, hagyományos tél volt. a 70-es éveknek még az első felében jártunk, anyám fiatal volt, éppen 25 éves. szabadságról, szerelemről, fiatalságról szóltak a mindennapjai. anyám ejtőernyőzött. anyám papíron katona volt. anyám orvos akart lenni. anyám beleszeretett egy orvosba. anyám elvesztette az eszét. anyám azon a télen megtermékenyült. tél volt, hideg volt, ünnepek voltak.
1974. december 24-e volt.
az apám átadta anyámnak a szükséges génállományokat, nem tudták mi lesz belőle, nem készültek rá, hogy érkezem. élvezték az ünnepet. tudattalanul ünnepelték, hogy megfogantam.
1974. december 24.
nevezetes dátum. anyámnak is, nekem is, talán az apámnak is. a szüleim végleg elvesztették az ártatlanságukat, én pedig bűnben foganva, eleve elkárhoztatva indultam neki a következő néhány hónapnak, földi paradicsomom első állomására, az anyaméhbe. nem tetszett az a hely. biztos, hogy nem tetszett, mert korábban jöttem, mint ahogy vártak.
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
