[médiakurva]

Ébredés

az egyszeri ember úgy élt, mint az angyalok. Gondtalanul, boldogan. Csak és kizárólag mannával táplálkozott, csecsemők nevetésében fürdött, szűzlányok kenegették a testét illatos növények, még illatosabb olajával, és élt a XXI. Század minden kommunikációs lehetőségével, internetezett, telefonált, műholdas kapcsolatban ált a jóistennel, és felvett némi banki hitelt.

csöngettek. Az ajtóban egy bombázó (harmincon innen, feltöltve vibrálással és punciszaggal) és egy kellően lerobbant banki munkás (túl a negyvenen, kevéske szexuális élmény emlékének árnyaival megkenve) állt. A folyosói pletykák fenntartása végett az egyszeri ember nem engedte be őket. Pénzért jöttek, dörömböltek. Kávét? Cigarettát? Kutyaugatást? Ön tartozik. Tudom. Most kérik el? Befáradna a fiókba? Ha fáradtsággal jár semmiképp, amúgy egy fiókban ébredtem, a zoknik között.

az egyszeri ember, élve kommunikációs fölényével, elmagyarázta nekik az élet rejtelmeit. A fiatal lány, remegve, a lerobbant banki munkás, idegesen, fogadta, az amúgy jó híreket. Üres kézzel távoztak, érthetetlen jókedvvel legbelül. Jöhetnek máskor is. Az egyszeri ember visszasétált saját világába, kinyitott egy konzervet, kiengedte a csecsemőnevetést, és kimosta magából a tegnapi napot.

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja