02:29 - írta mediakurva vagy Zara - talán... Kedves Zara.

hát nem könnyű levelet írni... pedig annyi minden van a fejemben, amit szeretnék neked elmondani. Most még egy elég vékony, de annál védelmezőbb fal választ el tőled, talán hallasz, talán érzel, talán egy-egy tapintás után még álomfoszlány is születik a létemből benned, aki majd pont ennek a létnek köszönhetően születsz meg egyszer, nem is olyan sokára... Amióta megtudtam, hogy érkezel, nem telt el úgy ébren töltött óra, hogy ne álmodtam volna Veled. Mert velünk, kettőnkkel mindig történik valami, már most. Hol a szíved ver szaporán, hol a mamádtól vesznek vért, hol tornázni készülsz, vagy csak csöndben azt hallgatod, amit éneklünk neked. Voltál már masszázson, esküvőn, buliban, kocsiban, boltban, meg még vagy ezernyi helyen, s mégsem ismersz még semmit a világból, de talán te vagy az egyetlen, aki még mindent ismersz odabenn.

Jó lenne tudni, hogy amit most leírok neked, azt egyszer te is elolvasod. jó lenne tudni, hogy amikor majd ezeket a sorokat jókedvűen olvasgatod, nem lesz benned rosszérzés a korábbi soraimmal kapcsolatban, nem lesz benned megvetés azok miatt a dolgok miatt, amiket én éltem át, velem történtek, és amiket sosem fogok megbánni, mert a részeim voltak, mert azok is én voltam... de jó lenne tudni, hogy majd egyszer büszke leszel-e rám. De jó is lenne tudni, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Leszel-e mennyasszony egy kellemes nyári délután, leszel-e szerelmes egy srácba, aki nem mosolyog majd rád, csak bután nézi a szeplőket, amiket épp most képzeltem a járomcsontod feletti apró fennsíkra, leszel-e győztes egy számodra unalmas labdajátékban, amit csak azért akarsz majd megnyerni, mert a nézők között én is ott ülök, leszel-e királylány farsangkor a mamád mennyasszonyi ruhájába bújva, mit addig is mindennap otthon a tükör előtt hordtál.

jó lenne tudni, de ezek csak álmok, álmok a hihetetlen kék szemedről, álmok a szalmaszín kócos hajadról, a gribedlikről, amik közel s távol nem lelnek majd párra, mint ahogy az enyéimre is méltán büszkék lehetnek az én szüleim, a balkezességedről, ami csak egy egyszerű tulajdonság, de ifjú apaként biztosan hatalmas jelentőséget tulajdonítok majd neki.

de ha másképpen is alakulnak a dolgok, és mint a bocik majd te bámulsz úgy rám hatalmas barna szemeiddel és a fogszabályzó miatt mindig kényszeredett mosoly lesz az arcodon, akkor se bánom majd, az elmúlt hónapokat, amikor minden éber álmom csak rólad szólt kedvesem.

mert a lelkem elkezdett felkészülni rá, hogy egy délutánon pontban négykor majd, megérkezel. és a lelkem most már minden nap felöltözik, hogy próbálja hosszú szerepét, mely a síron túl is elkíséri majd öreg gazdáját, engem. hogy mosollyal és elég kedvességgel szolgálja legféltettebb kincsét, gyermekét.

Hát vigyázz most magadra, és én megígérem neked, hogy vigyázok rád és anyukádra, és gond nélkül élhetsz majd a világban, hogy akik nem ismernek csak annyit mondjanak majd, Vénusz és Pallasz Athéné született újra ebben a kislányban.


Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.