pre history 009
alcím: "adodide"Persze, hogy ez volt az első szavam, megfogtam anyám állát a bal kezemmel, a jobbal fenyegetően kaszáltam a levegőt és közben azt kiáltottam: ADODIDE!!!!
Annak idején még nem a reprodukálás volt a legfontosabb szempont, legalábbis nem volt bennem az a fajta fajfenntartó, génörökítő vágy/ösztön/mittomén mi, amire foghattam volna az egészet...
első színházi élményemet követően betörték az orrom, mondhatnám, minden adva volt ahhoz, hogy elkerüljem a művészetet mindörökre, de ez így persze bizonyos mértékű csúsztatás volna... azonkívűl pedig (egyelőre) semmi okom nincs rá, hogy kerüljem a művészetet, hacsaknem a művészeket magukat, akik persze sokszor nagyon is zavaró körülmények tudnak lenni, persze ugyan nem mindig, ma például az egyik (művész) még kávét is főzött nekem. Szóval a történetről utóljáróban csak annyit, hogy 4 éves koromban egy matiné színházi előadást követően (talán vannak akik még emlékeznek ezekre a műsorokra, bizonyos szamóca főszereplésével, és ha igen, akkor talán elhagyhatom a további zárójeleket) hazafelé sétálva, újra és újra elbújtam anyukám elől, hogy megijesszem. az utolsó bújásnál sikerült is valóban megijednie, ugyanis a kapualj, ahova elbújtam egy pincelejáró volt zárt ajtóval, aminek nekitámaszkodtam, így sikerült rájönni, hogy nem is zárt az ajtó, így én a pincében landoltam, hogy a dohos padló adta a másikat, állam-orrom-homlokom vérzett, de legalább sikerült megijeszteni anyukám... természetesen túléltem, többek között ezért is vagyok most itt.
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.