14:45 - írta mediakurva

Ma prezentáltam nagyszerű ötletemet egy szűkkörű értekezleten arról, hogyan is képzelem el a televíziózást a következő pár évben, én, mint médiakurva...

A befektetők mosolyogva hallgatták (itták szavaim), aki a szakmai részhez is értett kicsit, azok néha vízszintes, néha függőleges irányba mozgatták a lábdobolásuk diktálta ütemre a fejüket...

"Amit ön itt ma felvázolt nekünk, az gyökeresen fogja megváltoztatni, s talán meg is rendíteni a mainstream médiát a következő évek, rövidke évtized során..." - fogott bele mondandójába az okosabb, és hosszan kezdett beszélni vásárlói, nézői és hovatovább műsorgyártói szokásokról...

Tőlem simán mehetünk az árral is... az első törésvonal úgysem lesz akkora, hogy azonnal süllyedjünk benne - mondtam... és ha kellően gyorsan össze fogjuk szedni magunkat a bukta után, akkor talán még talpon is maradhatunk...

Miért törvényszerű a bukás, ha megmaradunk azon a nyomvonalon, amit közel másfél évtizede taposunk, és hát lássuk be, kellően sikeresek és eredményesek vagyunk benne...

Ezt kaptam házi feladatnak. Bizonyítsam be egy multinak, hogy miért baj az, ha az általa jónak vélt úton marad és rohan bele egy olyan változásba felkészületlenül, amire még a többi mainstream sem tud igazán készülni, csupán kóstolgatják a változások szelét, de még azt sem érzik, hogy tengeri sós vagy északi jeges az a szél, amit éppen ízlelni próbálnak.

Mondjuk ki végre:
A televízió meg fog szűnni. persze-persze Guttenberg Galaxisa... jut eszembe egyik kedvenc egyetemi tanárom mosolygós ábrázata, amikor a könyvek túlélési esélyeiről készítettünk különböző statisztikai és valószínűségi számításokat... mintha azt kérdezte volna valaki ezelőtt pár tízezer évvel, hogy ugye a dinoszauruszok, ezek a kedves élőlények itt körülöttünk, szóval ezek... ugye megmaradnak?

Ehhh, mondta a krokodil, és szép emlékű Róbert bácsikájára hivatkozva, akinek a felmenői között ugyebár dínók is voltak keresztbe lenyelte a paleontológust, aki derékig gázolva a folyóba, éppen most törte meg a hüllő panteon szent sérthetetlenségét.

Szóval nézzük mi lesz most.

1. indítunk egy tévét...
2. jön a digitális átálás
3. 2012-ben megszűnik az összes analóg adás, rádiók is... (máris tévednek a Guttenberg hívők)

3,5. 2016. május 12. Leállítják az utolsó nem interaktív televíziót... ettől a naptól kezdve nem lesz olyan médium, amelyik alakításába legalábbis hozzászólás szintjén ne szólhatnának bele a nézők.

4. 2020 Elindulnak az első 24 órás holografikus full3D-s materializálódó tévécsatornák.

4,5 2021. december 4. A világon fogható összes TV csatornák száma eléri az egymilliárdot

5. 2022 A telefonos és házhozszállítós műsorok készítői meglovagolva a 3D-s csatornák lehetőségeit bezárják logisztikai és callcenter központjaikat és mindent a TV-n keresztül juttatnak el nézőiknek.

6. 2025 július 7-én bevezetik a SocioVision-t másnéven az SV-t, a televízió utódját. Ez a rendszer egy hálózatba köti az aktuálisan nyugalmi állapotba helyezett humanoidokat, akik közös álomfejtéséből és szabad számítási és tudás kapacitásából építkezve megalkotja a mindent tudó, mindent ismerő, minden kiváncsiságot és vágyat kielégítő szupermédiumot.

7. 2025. december 4. A világon fogható összes TV csatornák száma már nem éri el a százezret.

8. 2025. december 31. A Vatikán lenulláza az időszámítást és az eredő 0-nak az SV születésnapját teszi, amely rendszer segítségével sikerült választ adni minden apró és nagyjelentőségű kérdésre ami az emberiséget valaha is foglalkoztatta, ki lett elégítve mindenki mindennemű vágya és a rendszerből felszabaduló tudással mellékesen sikerült kitolni az átlagéletkort 172 évre. Megérkezett a második "Aranykor".

Aztán egy szomorkás tavaszi hajnalon valamikor 2031 márciusában az utolsó televízió csatorna is megszűnik létezni, amelyik eddig is már csak azért volt működésben, mert  ismétlésre tették az adáskijátszó számítógépet és úgyfelejtették 3 éve... most meg azért szűnik majd meg... mert egész egyszerűen egy évtizedek óta nem ismert jelenség (áramszünet) következtében leállt a számítógép...


Kategóriák

mainstream media

Címkék

2007, felhivas, grafika, munka, televizio

Eddig 2 komment érkezett ()

  • 1.  babi (Reply this)
    21/07/2007 14:16

    De a Barátok közt ettől függetlenül 2033-ban is folytatótik új epizódokkal...

  • 2.  mediakurva (Reply this)
    21/07/2007 15:46

    hát a barátok közt... ő... szóval, sajnos... be kell jelentenem egy hírt... ami sokakat megelégedéssel fog eltölteni, sokak viszont megrökönyödve fogják bámulni a monitorjukat a következő percekben...

    lesz Barátok Közt 2033-ban csak nem úgy és nem azokkal... ahogy és akikkel megszokhattuk...

    de erről majd részletesen később, amikor egyben a SocioVision-ről is többet fogok elárulni

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.