[médiakurva]

Beszállás!

a saját nevét általában mindenki megismeri, legtöbbször akkor is, ha fájdalmas akcentus járul a kiejtéséhez... ismerosen cseng, most mégis úgy érzed, valaki mást keresnek...

mélyet szippantasz a cigarettából, érzed, ahogy kitágulnak az erek a pupilládban és lassan de biztosan elkezd összeállni a kép...

le kéne szokni a dohányzásról...

mindenekelott le kéne vágni a karmaid, apró tisztító mozdulatokat végzel, egyik köröm tiszítja a másikat, s közben félve pillantasz fel a váróban, vajon kik követik a kecsesnek éppen nem mondható mozdulatokat...

senki nincs itt... valahogy ismeros ez az érzés, de még nem tudod, hogyan, miért, mikor történt ez meg veled, korábban...

megtaláltad a világ legkisebb dohányzófülkéjét, Európa talán legkisebb repterén... a kávé még gozölög, a félbehagyott dohányrúd is...

aztán elkezded bevonszolni a széket a fülkébe... kialszik a lámpa, nincs sötét, de feltüno, aztán amint megmozdulsz újra életre kel... fotocella... ügyes, gondolod és már nyúlsz is a dekkért...

a fájdalmas biztonsági intézkedések egyik kelléke, hogy nem hordhatsz magadnál körömvágó ollót... csak be kéne már szerezni végre egy csipeszt...

elnyomod a cigarettát, megiszod az utolsó korty kávét...

folyamatosan azon a forgatókönyvön gondolodsz, amit a kocsmában mesélt el neked... meg lehetne csinálni, végülis... miért is ne... az az ország nincs is olyan messze... 'closed' látod a táblán az uticél neve mellett... lassan feltápászkodsz és elindulsz a kapu felé... végülis business classon utazol, a többi már nem érdekes...

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja