)ma már az újságírók sem tartanak be semmilyen követelményt... elég bekapcsolni a tévét, kinyitni az újságot, beírni az url-t...
mégis félő, míg a blog mint olyan megszűnhet, elsorvadhat, addig a média mainstream vonala túléli ezeket a változásokat
hát, én pont fordítva látom a folyamatot..
nem azt gondolom, hogy 1-2 év múlva történik meg a blogok visszaszorulása és végső soron elsorvadása, sokkal hosszabb folyamat eredményét próbáltam fentebb pár sorban prognosztizálni.
Bár megfigyelhető a nagyvilágban is, hogy elkezdtek újságírók is blogokat üzemeltetni, s mára már arra is akad szép számmal példa, hogy ezek az újságírók neadjisten teljesen "bloggerré" válva "feladják" újságíró karrierjüket is...
az viszont sokkal inkább jellemző, hogy a sikeres blogok írói egész egyszerűen felszippantódnak egy már meglévő mainstream média által, hogy aztán félig-meddig újságíróvá vállva "blog" zászlós hajóivá válljanak nevezett médiáknak...
rengeteg példa található erre, még Magyarországon is, akár az index-et, akár a hvg-t elég megemlíteni.
ennek eredménye pedig nem más, minthogy "hígul" az amúgy sem éppen a szervezettségről vagy éppen képzettségről elhíresült blog-szféra.
ennek kapcsán sietek megjegyezni két dolgot:
- semmi bajom a kismama és depressziós blogokkal, sőt, néha-néha nagy kedvvel olvasok ilyeneket, de szigorúan a helyén kezelve, mint egy számomra ismeretlen ember titkos naplóját, nem pedig egy önmegmondó, hírelosztó, magyarázó médiumot, amivé az elitt blogger körök próbálják úgy általában a blogot pozícionálni.
- a másik dolog amit megjegyzek a témával kapcsolatban, az mindenképp az, hogy nem a savanyú szőlő szól belőlem a fenti sorokkal kapcsolatban (miszerint lecsapnak a jó bloggerekre a mainstream mediumok, hiszen esetemben teljesen más indittatásról van szó), csupán egy már létező jelenséget próbálok leírni, és megmagyarázni...
és mi van azzal, aki pl. pénzért újságír és ingyen meg blogol? :) sztem a kettő közt csakis műfaji és munkajogi különbség adódhat. én egyébként abszolút semmi jövőjét nem látom -legalábbis az offline- médiának, egyrészt a vészes színvonalesés miatt, másrészt meg mert galambposta helyett is már email van.. utoljára nem is tudom, mit csomagoltam újságpapírba, asszem a döglött macskánkat 7 éve.
olvasgasd a webisztánt, ők pont a fenti másik végletét nyomják. azzal sem értek egyet :)
jó volt régen, amikor kivételezettebb helyzetben volt, aki papírra írhatott, és még jött is a pár forint space-enként, meg az a csodálatos epres süti a hírközlési minisztérium aulájában.., de a mindkét oldalt fenyegető "felhígulást" pozitívnak látom, olyan, mint a zeneletöltés hatására felfedezett indiezenekarok a michael jackson helyett, vagy az a hosszúfarok téma.
Nálam kb. fele annyit hozz a konyhára a blogírás, mint az újságírás.
alapvetően nem arról van szó, hogy akárkivel szembe próbálnék hugyozni :-))) az nem kérdés, hogy a közeli jövőről alkotott korábbi képek (víziók) több, mint valószínű, hogy be is fognak következni, google felvásáról még ezt-azt, a bloggerek írnak, az offline média kútba hull, a mainstream média pedig köpni-nyelni nem fog tudni, jön a snack-média fogyasztás és mindenki egy bizonyos második vagy éppen harmadik világban fog élni...
csakhogy... ezek az utópisztiák törvényszerűen halálra vannak ítélve... ez nagyjából tényként kezelhető az emberiség pártízezres múltját figyelembe véve. Persze, ahhoz hogy messzebbre próbáljunk meg tekinteni (legalább 10 évvel előrébb), ahhoz a kor exponenciális fejlődéséből következően olyan képzelőerőre lenne szükség, amelynek feltételezése is már agyérgörccsel, beindítása pedig minden bizonnyal agyvérzéssel járna... mégis ha megpróbálunk előre gondolkodni, és a társadalomról lefejtjük a civilizációs maszlagot csupán a biomasszát meghagyva, akkor talán elegendő képzelőerőt biztosíthat számunkra az az egyszerű mozdulat, hogy egész egyszerűen egy lépést hátrébb állva megpróbáljuk történelmibb szemmel vizsgálni a jövőt... no ezen vizsgálataim során merültek fel bennem ezek a kérdések, hogy vajon hogyan tovább blogvilág akkor amikor már mindent elsöpört maga körül...
visszatérve a galambpostára... a guttenberg galaxis még most is él és megél, pedig alig 1-2 évtizede komoly gondolkodók jelentették ki halálát és végleges kimúlását.
Ana:
és melyiket milyen régóta csinálod?
blog 5 éve, de komolyan csak 1 éve veszem azt a területet, ami pénzt hoz, újságot 10 éve kezdtem, de pályát váltottam hosszú időre és csak március óta estem vissza a malomba, kvázi mellékállásként
ha az újságírás mellékállás, akkor a blogírás is mellékállás jól gondolom?
persze
de szerinted van olyan blogger hazánkban, akinek főállás?
én meg kicsi vagyok még ezekhez. :-)
Szerintem azért bukik az elméleted, mert a blogger és újságíró halmazok egyenlőtlenek.. generációk nőnek bele a blogolásba, mint olyan természetes dolog, mint az sms.. lesz mondjuk 10 ezer "újságíróra" 8 millió "blogger". Az sem világos, mivel definiálod a két kategóriát. aki már pénzt kap, újságíró? aki papírra ír? vagy aki rendelésre? Szerintem ezek csak szerepek.
A jövőben meg lesznek majd fizetett bloggerek, önfenntartó bloggerek meg ingyenbloggerek.
a feltevésem pont abból indul ki, hogy az önfenntartó és fizetett bloggerek az újságírók szerepét átvéve, azonosulnak az újságírókkal - újságírókká lesznek... ergo a blogszféra által kitermelt ész áthelyeződik (visszarendeződés) és a vezéregyéniségek nélkül maradó blogtársadalom pedig széthullik...
ajànlom szives figyelmetekbe mimke (mimozavirag.freeblog.hu)-n az osbemutatò cimu bejegyzèst. Ez tortènik minden nem normàlbloggerrel :D
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
sztem az újságírásnak vannak még kimondott és kimondatlan "minőségi" és egyéb követelményei (jogi, szakmai), bár nem tartják be.. és nagy általánosságban kevésbé szubjektív.
(off: ha gék meglátják, h klikkre hivsz, ugrik az accod ám)