00:41 - írta mediakurva Kórházban menni mindig szürreális élmény, nézni az ápolók arcát, a falak állapotát, beszippantani azt a bizonyos semmi mással össze nem hasonítható, de semmiképp sem kellemes levegőt, hallgatni az apró nyögéseket, horkantásokat, és természetesen a ki nem hagyható mindig felsejlő klumpahang, ami annyira issza át a kórházi levegőt, mint az Holt Tengert a sótartalma, bizony nem is tudom mivé alakulnának a kórházak klumpahang nélkül, és persze ott vannak a neonfények, amelyek a zöld, ritkábban okker vagy fehér falakról visszatükröződnek, és a kórházi levegő furcsa nehézsége, ami talán magában hordozza néhányunk utolsó gondolatát, magas koncentrációban fájdalomcsillapítót és biztos, hogy van benne valami baktériumtörzs is, akik csak és kizárólag ebben a flórában faunában képesek megélni... szóval szürreális, s még inkább az, ha az ember betegként érkezik a Kórházba.

Csengetni kell! a roló lehúzva, motoros, mint a Plaza-k biztonsági rácsai, gombbal és kulccsal működik, és valamely érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon, első pillantásra is feltűnik, hogy ez a berendezés az intézmény legújabb, és legjobb állapotban lévő eszköze. Csengetés, elutasítás, várakozás...

Újabb csengetés

Nehéz helyzet, súlyponti vagy milyen ez a kórház, a súlyos betegek mégis úgy állnak sorba felvételre várva, mintha New Yorkban lennénk éppen a nagy fekete pénteki őrült bevásárlási roham előtti pillanatokban.

Nah, sikerül-e elkapni orvost? vagy nekem már csak nővérke jut?...

De a legszebb akkor is a fél óra várakozást követő ideges kapkodás és zavart tekintet amikor felfogja az orvos, hogy 2 betört orr és fájós fül között végre kikapott egy igazán nagy halat - jöhet egy jó zaftos agyvérzés...

- Hát akkor most nem kéne hazamenni, benn kéne maradni

- Itt? megvan maga huzatva, majd ha agyvérzést kapok

- Hát akkor most itt kéne maradni.

Nem jó érzés