18:28 - írta mediakurva
Láttam egy filmet a fejemben!
Láttam egy filmet a fejemben!
...Autóval úton...
A rádióban a sweet home alabamát játszák... a Lynyrd Skynyrd féle eredetit
Meleg van, fülledt, szélmentes, kellemetlen meleg, de a légkondi megy, s az autó is, az utasok pedig jól érzik magukat utazósebességén.
Az első gitárkiálláskor érkeztünk a dugóba...
Egy lehajtó közepén rekedtünk, a végén körforgalomban állnak az autók, mögöttünk máris sor van, ki kellett szállnom a kocsiból, segíteni, hátha valami nagy baj van elől, de tudom, a szám végére újra a gázpedálon kell ütnöm a ritmust.
Alig 1 perc alatt sikerült jobbra-balra elirányítani a kocsikat, kiszabadítani a tehetetlen forgalomakasztót. Közben egy lehúzott ablakon át hallom, ahogy a szám egyik legmeghatározóbb részéhez ért
"Does your conscience bother you?"
közel az extázis s közben a kocsink előtt is végre szabaddá vált az út... mindenki mosolyog, készen állunk, hogy folytassuk utunk...
ekkor jött nekem oldalról, kicsit hátulról a platós terepjáró... egy igazi amerikai jellegű barom...
Sötétitett üvegen át is érezni ahogy sugároz az elemi gyűlöletet minden fekete, törvényes és igazságos dologgal szemben. A sweet home alabama járta át a testem minden porcikáját
"Now muscle shoals has got the swampers"
Háború van és a sofőr úgy indul nekem, hogy az ajtó kirobanásával azonnal fel akar öklelni, sajnos egy pofon társaságában kell visszaültetnem az ülésébe kicsit rányomva a kormányra, figyelmeztetve, hogy nem szép dolog nekemjönni.
"They pick me up when Im feeling blue"
Feltépődik a hátsó ajtó, mikorra sikerül számba vennem az utasokat, hárman vannak...
"Lord, Im coming home to you"
Egy hirtelen mozdulattal sikerül rácsapnom a hátsó ülésen kapálodzóra az ajtót, aki éles sikítással jelezte, hogy nem kívánja folytatni ezt az értelmetlen csatát... Ekkor rántja el a karom a magára talált úrvezető (nyakigizom - van ilyen?)... hiába, sosem volt erősségem a párhuzamos hadviselés... elszakad az ingujjam, pattognak a gombok, izzadtság cseppek jelennek meg a szélvédőn, és az anyosülésről artikulálatlan hangok érkeznek felém - úgy érzem magam, mint Forest Gump a fekete párduc bulin... valami eltörött, s mindent elöntött a gőz, már csak a refrén lüktet a fülemben semmit nem látok és semmi mást nem hallok és tudom, hogy amiket most kiabálok, azokra a mondatokra sosem leszek büszke...
Egy pillanattal később a sofőr megint a kormányra lapítva pihen, s miután egy a kocsi platóján talált husánggal a kezemben rájuk ordítottam, hogy azonnal tűnjenek el innen vagy a kitépett gerinceiket s megfordítva úgy dugom fel a seggükbe, hogy a beleik a nyelvük mellett távoznak felizgatva az ínyvitorlát, minden ajtó bezárult és a terepjáró gyorsan továbbhajtott...
Az elhalkuló gitár dallamára érkeztem vissza az autóhoz.
... újra úton...
Kategóriák
zene, real world, szürreális pont LondonbanCímkék
Alabama, Home, SweetMég nincsenek kommentek. (
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
