médiakurva, de miért?
médiakurva - na itt jöhetne egy hosszú, velős magyarázat arról, hogy a magyar értelmező kéziszótár mit ír erről a felettébb érdekes összetett szóról. maradjunk ezzel kapcsolatban inkább annyiban, hogy évekkel ezelőtt egy televízió folyosóján előttem sétáló vén fasz a következő szavakat volt bátor kiejteni a száján, pont előttem sétálva másik vén fasz haverjával: "tudod Istvánom, ebben az épületben mindenki kurva vagy buzi..."pre history 009
alcím: "adodide"Persze, hogy ez volt az első szavam, megfogtam anyám állát a bal kezemmel, a jobbal fenyegetően kaszáltam a levegőt és közben azt kiáltottam: ADODIDE!!!!
Annak idején még nem a reprodukálás volt a legfontosabb szempont, legalábbis nem volt bennem az a fajta fajfenntartó, génörökítő vágy/ösztön/mittomén mi, amire foghattam volna az egészet...
első színházi élményemet követően betörték az orrom, mondhatnám, minden adva volt ahhoz, hogy elkerüljem a művészetet mindörökre, de ez így persze bizonyos mértékű csúsztatás volna... azonkívűl pedig (egyelőre) semmi okom nincs rá, hogy kerüljem a művészetet, hacsaknem a művészeket magukat, akik persze sokszor nagyon is zavaró körülmények tudnak lenni, persze ugyan nem mindig, ma például az egyik (művész) még kávét is főzött nekem. Szóval a történetről utóljáróban csak annyit, hogy 4 éves koromban egy matiné színházi előadást követően (talán vannak akik még emlékeznek ezekre a műsorokra, bizonyos szamóca főszereplésével, és ha igen, akkor talán elhagyhatom a további zárójeleket) hazafelé sétálva, újra és újra elbújtam anyukám elől, hogy megijesszem. az utolsó bújásnál sikerült is valóban megijednie, ugyanis a kapualj, ahova elbújtam egy pincelejáró volt zárt ajtóval, aminek nekitámaszkodtam, így sikerült rájönni, hogy nem is zárt az ajtó, így én a pincében landoltam, hogy a dohos padló adta a másikat, állam-orrom-homlokom vérzett, de legalább sikerült megijeszteni anyukám... természetesen túléltem, többek között ezért is vagyok most itt.
pre history 008
alcím: összeszedetlen történeteképpen 14 évesen felültetnek egy vonatra. Kiszkiképzés, mondják. Igazából csak az a háromnapos balatoni heppening érdekel, amit nem az iskolában töltesz, hanem a vízparton. Még két kilométer és megérkezel. Lógsz az ajtóban, a húgyszagban, mosolyogsz, mint ahogy mögötted mindenki, közeledik az állomás. Aztán valaki, vagy valami, véletlenül meglök... te meg már zuhansz is, egyenesen a kerekek közé... vicces, a karod abba a sárga laposvas kapaszkodóba akadt bele a csuklódnál, amit soha semmilyen körülmények között nem fognál meg, amikor fel-le közlekedsz a szerelvényre mászáskor és elhagyásakor. Lógsz a lassuló vonat oldalán, lábaid a sín dobálja a töltés kövei a cipőd segítségével szikrákat vetnek a kerekeken. Már nincs nyoma mosolynak. Aztán, mire bárki is visszarántana, megérkezik a vonat az állomásra. Felállsz, mindened fáj, de túlélted... ezt is.
vissza a gerendára, hallatszik néhány héttel később a tornatanár ellentmondást nem tűrő parancsa, te meg is próbálod... de nem megy... sehogy. Fáj a lábad. Most estél le, próbálsz magyarázkodni. Aztán elkullogsz a padhoz. Mindenki azt hiszi szimulálsz. A lány, akinek éppen udvarolni próbálsz, kijelenti, hogy most aztán tényleg hazakísérheted, de csak most, csak ma... mire este hazaérsz, már nem tudod levenni a nadrágod. Az orvosok negyed óra alatt tudják csak levágni, két ér megrepedt, és a térded összes szalagja kisebb-nagyobb mértékben elszakadt. közismert morfium származékot kapsz fájdalomcsillapítónak.
próbálsz magasabbra pisilni, mint a többiek, már majdnem sikerül, az egész wc úszik a gyerekek vizeletében, már tiéd lehet a győztesnek járó minden elismerés, amikor a tanítónő belép a csak fiúknak fenntartott mellékhelységbe, azonnal lelohad minden, vesztettél, alig 4 napja jársz általános iskolába, s máris igazgatói intővel büszkélkedik a szülőket értesítő apró könyvecske.
pre history 007
alcím: karácsonyakkoriban az emberek szerettek kapni... néha többet is, mint ami elvárható lett volna. én meg hazaindultam a kötelező iskolai ünnepségről, megrakodva mindennel, amire ott akkor, semmi szükségem nem volt. jó éreztem magam, abban a tudatban, hogy szeret az emberiség. kulcs a zárba, zár meg zárva, kulcs... mintha egy másik ajtót nyitna, vagy, mintha, ezt már nem nyitná...
rövid töprengés utáni kicsit hosszabra sikerült séta, a friss hóban, alig tizenhat éves, aligha találhatott volna jobb időpontot a zár kicserélője arra, hogy összedöntsön bennem egy világot. szerelmes voltam. semmim nem volt, csak a kulcs, ami már nem nyitott semmilyen zárat, néhány feleslegesnek tűnő ajándék, anyám értelmezhetetlen szavai a telefonban, és egy farmerdzseki, összehúzva... kezdett lehűlni a levegő...
a következő kilenc napot, egy hegytetőn töltöttem... víz a völgyben, vécé a ház mögött, a kilátás csodaszép, fűteni egy olajradiátorral lehetett, amihez az üzemanyagot, egy kedves barátom apukája szállította a helyszínre, néhány levetett ruhával, és egy hálózsákkal egyetemben. szép új esztendő köszönött rám, vártam a tavaszt...
Pre history 006
alcím: a puskatusMinden csupa vér volt, minden. Hihetetlenül szürreális kép tárult elém, ahogy a saját vérem festette falakat bámultam. Néztem a formákat, mint valami ősi labirintus falára festett hieroglifák. A nap isten nézet vissza, mosolyogva. Aztán eltalált megint. Egy pillanatra elvesztettem az eszméletem.
A vadászpuskák tusának sajátos a kiképzése. Alkalmasak rá, hogy szinte bármit feltörjenek vele. Szinte bármit, ő mégsem boldogult velem. Ebben a pillanatban újra elindította a hirtelen szokott mozdulatot, utoljára, csak arra tudtam gondolni, hogy talán most végre sikerül neki. Fájt a fejem.
nem volt tovább. vagy megunta, vagy érdekesebb hobbit talált a másik ütésében. Vérrel keveredtek a festményeim, saját véremmel. egyek voltunk, s most egy festmény csodálatos kompozícióján eggyé váltunk megint. Próbáltam védeni, de nem ment. Minden kétségbeesett levegővételt a puskatus csókjával ragasztott vissza az ajkaimra.